Diffrakciós futásidő módszer
A diffrakciós futásidő módszer azt az időt méri, amíg az ultrahanghullámok a repedéscsúcsokon elhajlanak. Pontosan meghatározza a hibamagasságokat és -mélységeket, függetlenül a reflektivitástól.
Fizikai-kémiai hatásmechanizmus
A diffrakciós futásidő-módszernél két vizsgálófej áll szemben egymással, az egyik küld, a másik fogad. A repedés csúcsain az ultrahang nem verődik vissza, hanem elhajlik, és ezek a hullámok futnak a vevőhöz. A felső és az alsó repedéscsúcs jelének futásidő-különbségéből a készülék kiszámolja a hiba mélységét és magasságát. Mivel a módszer a diffrakciót használja, nem az echót, szinte független attól, hogy a hibafelület milyen kedvezően áll a hangnyalábhoz.
Kohászati jelentőség és kockázatok hegesztéskor
Pontosan itt van az előnye a klasszikus echo-módszerrel szemben: egy meredeken álló, rosszul visszaverő repedés is megtalálható. Ezért használják a módszert nagy igénybevételű varratoknál, és ott, ahol a repedés előrehaladásának értékelése számít. Korlátai közvetlenül a felület alatt és a gyöknél vannak, mert ott az adó- és a hátsó fal jel elnyomja a megjelenítést.
Műhelygyakorlat és teendők
A vizsgálati frekvencia, a fej szöge és a távolság a falvastagságtól és az anyagtól függ, néhány megahertz a szokásos. A hullámhosszt nem állítják be, az a frekvenciából és a hangsebességből adódik: 5 MHz-en acélban körülbelül egy milliméter nagyságrendű, és ennél finomabb nem oldható fel. Vizsgálat előtt a készüléket ismert hibákat tartalmazó összehasonlító testen állítják be, és a felületnek egyenletesen kell csatolnia. Csak az értékelhet, aki ehhez képesítéssel rendelkezik.